Az erdőben alig lehetett látni a májusi vihar és esőzés nyomait. Egy-egy vastagabb ág hiányzott némelyik fáról, amelyeket június, azaz Napisten havának ikrei sem tudtak visszanöveszteni. Pedig egészen az égbolt aljáig fölreppentek, és onnan suhintották meg a fákat szárnyakban végződő ruhaujjukkal. Csak a vékonyabb ágak és a gallyak nőttek újra. Mindenhol felszáradt a sáros föld, a rét szinte fénylett, amikor a tündérikrek fiútagja járt arra. Homlokpántja és a szemei köré festett spirálforma világoszöld színű volt, ami a füvet légiesen frissé változtatta.
Olyan kerek málnák termettek a málnabokrokon, akár a gombócok. A meggyfán duzzadoztak a meggyek. Csak a cseresznyéből volt kevés Az ikrek lánytagja piros homlokpántja és a szemei köré festett, narancsos spirálforma erejével próbálta növelni a termést, és ettől kicsivel több lett a cseresznye.
– Már most hőség van, strandolni kellene a patak partján – nyújtózott egyet Csepke, amikor reggel kibújt az üregükből. Jóval tágasabbra építették Borsikával, miután a vihar idején teljesen elázott.
– Délelőtt tizenegytől délután háromig ne tartózkodjatok a napon. Akkor különösen erős a sugárzása – olvasta Csepke a széles látókörű nagypapától örökölt jegyzetfüzetből, ami szerencsésen megúszta a vihart. Az üregük titkos kis üregébe sodorta egy széllökés, ahová víz már nem ért. De csak két hét múlva találták meg, mert olyan titkos volt, hogy elfeledkeztek róla.
– Nem megyek strandolni – mászott elő lassan Borsika, akinek úgy meg voltak duzzadva a szemei körül, mint még soha. – A testhőmérsékletem magas, fáj a torkom, lehet, hogy napszúrást kaptam?
– Hiszen szalmasapkában járjuk az erdőt – és Csepke mancsát Borsika pirosodó homlokára tette. Tényleg meleg volt. – Hát hogy lehet valaki nyáron beteg?
– Úgy, mint télen – köhintett Borsika. – Talán még a viharban fáztam meg, vagy a róka köhögött rám, amikor az esőzés alatt a barlangban aludtunk.
– Ugyan, sokan voltunk ott! A borz vagy az őz is lehetett! Mindenesetre a patak partjára megyek, hozok vizet a borogatásodhoz – és Csepke már szaladt is egy kis favödörrel a kezében. – Maradj az árnyékban – szólt vissza.
Borsika nem is szándékozott ugrabugrálni a napon, jólesett az üregük mellett üldögélni egy bokornak támaszkodva. Csak azt furcsállta, hogy a bokor sokkal magasabb és hűsebb volt, mint máskor. Felnézett, és Napisten havának ikrei álltak előtte; ők adták testükkel az árnyékot. Egymásnak háttal álltak, szorosan összeérve a fejüknél és a karjuknál. Balra a fiú, jobbra a lány. Hosszúkás arcuk állára kacskaringós minta volt festve. Mellkasuktól egészen a fejük fölé ért az a napkorong, amivel elhozták a nyarat.
Amikor Borsika rájuk nézett, mégsem forróságot, hanem enyhítő fuvallatot érzett. Ugyanis a tündérikrek legyezték őt a szárnyakban végződő ruhaujjukkal. Persze csak lassan, nehogy egy nagyobb legyintéstől odébb repüljön.
– Nahát, úgy néznek ki, mint a sziámi ikrek – mondta meglepve a visszaérkező Csepke, kezében a vízzel teli favödörrel. – Talán meg is gyógyítottak?
– Majdnem, sokkal jobban vagyok – felelte Borsika. – Sziámiak? – kérdezte, miközben Csepke is az ikrek árnyékába húzódott.
– Csak hasonlítanak a sziámi ikrekhez, akik össze vannak nőve valamelyik testrészüknél – mondta Csepke, és benedvesített egy bokorlevelet, majd a homlokára tette. – Milyen jó ez a kis hideg víz!
– A növényeket is meg kell locsolni – mondták egyszerre Napisten havának ikrei, aztán szétváltak. Így is egész sokáig bírták az együttállást, hiszen inkább külön szerettek jönni-menni az erdőben.
– Ebből kell locsolni? – mutatta fel nekik Csepke a kis favödröt. – Éppen csak Borsikának jut még egy borogatásra való víz – jutott aztán eszébe, és megnedvesített egy másik bokorlevelet.
Feltette Borsika homlokára, aki már nem érezte a testét melegnek, és a torka alig fájt.
– Mi is locsolunk, és hívunk másokat is – ajánlotta a tündérikrek fiútagja.
– Estefelé, amikor nem süt – tette hozzá a lány.
– Előbb is lehet, nem szükséges megvárni a naplementét – vetette fel a fiú.
– Majd Áldás havának asszonya elintézi a locsolást júliusban – szólt oda Csepke. – Ismeritek, hogy milyen gondoskodó típus – mosolygott. – Különben is Borsikának pihennie kell, nekem meg vigyázni rá.
Borsika eközben kihozta a szalmasapkáját az üregükből, és úgy a fejébe nyomta, hogy a borogatás kilógott alóla. Még nem volt olyan erős, de a locsolásra készen állt.
– Sokat beszélsz ma Csepke, inkább gyere te is – mondta Borsika, de az ikrek megállították őt a szárnyaikkal.
– Ne siess annyira – és felemelték Borsikát a fejük fölé érő napkorong széléig. – Ugye nem forró? – kérdezték tőle.
Tényleg nem volt az. Vagy csak a szalmasapka és az alatta fityegő borogatás miatt nem érezte annak. Borsika különösnek találta ezt a kettősséget. Napisten havának ikrei meleget és hűvöset is tudnak adni. Közben Csepke azt magyarázta, hogy neki ugyanúgy ott van a helye az öccse mellett, a tündérikrek emeljék fel őt is. Ha eljut a napkorongig, nem kell többet nógatni, hogy estefelé növényeket locsoljon.