Csillámlott a narancssárga felülete, aranyporral hinthették be. Sima tapintású volt, gömbölyű formájú. Az egyik oldala félkörívben kinyílt, és aranyló szemecskék bukkantak elő. Csak azért nem bugyogtak ki, mert egy gránátalma díszből nem folyik ki a belseje. A zsinórja is aranyozott volt, amin ott lógott Lári néni egyik szobanövényének ágán.
Lári néni még a karácsonyi vásáron vette, mindig is szeretett volna egy gránátalmát, de az erkélyén nem termett meg. Most viszont ott csillogott-pillogott, amint megvilágította az utcai nap vagy esténként az olvasólámpa.
Szumónak, Lári néni ormányos kutyájának is tetszett az almadísz, szívesen szippantott volna a szemecskékből, de visszafogta magát. Szumó amúgy szabályos kutyaorral került Lári nénihez olyan tíz éve. Lári néni Japánban élő, egyke fia hozta ajándékba. Azt mondta, különleges fajtájú; birkózóalkat lesz, de nagyon szelíd. Lári néninek mindegy volt, így is, úgy is örömét lelte benne.
Aztán tavaly Lári néni egyik este azt álmodta, hogy Szumónak ormánya van, amit hirtelen rátapasztott Lári néni szájára, és majd becuppantotta, úgy puszilgatta őt.
Amikor másnap reggel felébredtek, Lári néni látja, hogy Szumónak tényleg ormánya nőtt. Szerencsére a kutya nem botlott el az ormányában, sőt meglepő nyugalommal fogadta. Nem úgy a szomszédok némelyike, akik hamarjában Lári nénire küldték az Állatvédők Szövetségét, mondván, hogy tapírt tart a lakásában. Szumó intelligens ormányhangon ugatta, hogy ő csak egy kutya, és az állatvédőket sikerült is meggyőznie, igazolást írtak erről. Mindenesetre a Klikkes című bulvárlapba valaki becsempészett egy olyan fotót, amin úgy látszott, mintha Szumó szőnyeget porszívózna. Pár sort is írtak mellé. Lári néni elküldte a fiának a cikket, aki azt válaszolta, hogy Japánban mindennapos az ilyen kutya, nincs min izgulnia.
Aztán Szumó egyik reggel mégis beszippantott egyet a gránátalma szemecskéiből. Pedig azok jó erősen rá voltak ragasztva a díszre. Lári néni nem vette észre, csak azt, hogy Szumó fején másnap egy aranyszarv nőtt ki a fülei között. Lári néni rögtön arra gondolt, hogy a fia biztos azt mondaná, Japánban ez megszokott, ezért csak egy kicsit lepődött meg. Szumó is békésen fogadta az új testrészét, egyszer körülszaladta a szobát, majd Lári néni kezét kezdte nyaldosni. Lári néni erre megsimogatta az aranyszarvat, és azonmód elmúlt az összes testi fájdalma.
A szomszédok egyike ezt is hamar kileste, és most a Természetgyógyászok Szövetségét küldték Lári nénire. Ők meg is állapították, hogy Szumó megvilágosodott – ami igaz, hiszen az aranyszarva világított –, vegetáriánus étrendet ajánlottak, hogy így tartsa fenn Szumó a gyógyítóerejét, és egy magánrendelő megnyitását: Szumó Centrum néven. Lári néni ingyen nyithatta volna meg a lakásában, és kezelésenként tízezer forintot kérhetett volna. Hiába, nem eladó a kutyaerő, erről a Japánban élő fia sem tudta volna meggyőzni. Szumó eközben még mindig ormányhangon ugatta, hogy ő csak egy kutya, a kijött képviselet azonban nem adott erről igazolást.
A természetgyógyászok egyik konferenciáján tartottak is egy Szumó-szemináriumot, de a tévéseket már nem engedte be Lári néni a lakásba. Pontosabban Szumó, aki szarvának fényével kicsapta az odaérkező stáb kameráját. Csak a közeli idősek otthonából jöhetett fel néhány nyugdíjas megsimogatnia az aranyszarvat, de Szumó jobban szeretett egy csontot elrágni, mint megvilágosodott kutyaként viselkedni.
Aztán egy másik reggel Szumó még egy szemet beszippantott a gránátalma díszből. Lári néni ezt sem vette észre, csak azt, hogy másnapra Szumó szarva eltűnt, az ormánya vége viszont aranyporos lett. Amikor odabújt Lári néni hasához és megszagolgatta, Lári néni arra lett figyelmes, hogy az ormány végében egy ultrahangfelvétel jelenik meg. A hasáról készült, és egy szőlőfürt is ott volt a képen, Lári néni kedvenc gyümölcse, még az ízét is érezte, ahogy meglátta. Ha Japánban mindennapos az efféle átváltozás, mint amin Szumó keresztülmegy, akkor különleges ország lehet, gondolta Lári néni.
Az Orvosi Kamarát olyan gyorsan küldték Lári nénire a szomszédok, hogy bizonyára figyeltették a lakást. A kamara tagjai rögtön levédették Szumót, akinek intelligens ugatását nem lehetett hallani, mert elment az ormányhangja. Csendes ultrahangja lett, ami a látásban mutatkozott meg. A tekintetében azért benne volt, hogy kérem, ő egy kutya, de nem foglalkoztak ezzel.
Az egyik klinika kismamaosztályán alkalmazták napi két órában. Szumó ultrahangos felvételei voltak a legpontosabbak, és tisztán lehetett látni a babák kedvenc gyümölcsét is, amit az anyukák rögtön megpróbáltak beszerezni. Vagy legalább olyan ízű ivólét, hogy így is hozzájáruljanak a babák egészségéhez. Szumó egyébként gyermekcentrikus volt, ezért vállalta el a munkát. Még húst sem evett, bár tudta, hogy ettől kimerülhet, hiszen az egy kutyának létfontosságú. A fizetését egy alapítványnak utalták, ugyanis Lári néni nem tartott rá igényt. A szomszédok majdnem kiküldték rá a Lélekbúvár Egyesületet, hogy egy kisnyugdíjas hogy lehet ilyen, de ez nem nézett ki olyan izgalmas akciónak, mint az előzőek.
Aztán Szumó egy harmadik reggel kitüsszentette a gránátalma-szemecskét, és az aranypor felszívódott az ormánya végéről. Eltűnt az ultrahangja, amit egyáltalán nem bánt.
Ekkor vette észre először Lári néni, hogy Szumó megöregedett. Talán az ormánya is visszahúzódik majd idővel. A gránátalma dísz amúgy már nem volt meg, helyette Lári néni unokájának, Málnának a fotója állt a szobanövény melletti komódon. Lehet, hogy Japánban is egy ilyesmi kutya vizsgálta a babákat, és Málna a kedvenc gyümölcséről kapta a nevét? A fiának mellesleg nem volt háziállata.
Szumó ormánya aggkorára is megmaradt, ugyanis Lári néninek kellett volna visszaálmodnia, ahogy annak idején odaálmodta.
Aztán egy negyedik reggel Lári néni arra ébredt, hogy Szumó áll az ágyánál. Elé tartotta az ormánya végét, amiben egy japán birsalma képe villant fel, azon túl meg egy mosolygó emberé, aki lótuszülésben ült. Lári néni visszamosolygott rá, mire valaki kiugatott az ormányból. Nem magyarul, de szabályos kutyahangon. „Aum” – mondta, és Szumó tömpe, ráncos orra szimatolt a levegőbe.